20.13. Élőben követjük a mai műsort: Alföldi aranyszínű zakóban, Lilu kék ruhában, jelentős méretű fülbevalókkal kezdte a show-t. A szokásos bevonulás, drámai beállás után a mentorok elmélkedtek egy sort, nézzünk pár remek gondolatot:

„Az ember lelke kap egy gyomrost” (Alföldi, reagálván arra, hogy már nincs versenyzője)
„Csak az számít, ki fog nagyot durrantani” (Tóth Gabi)
„Az X-Faktor történetének legsikeresebb bandája az enyém, a ByTheWay” (Szikora egy olyan együttesről, amely korábban már kiesett, csak visszavette a produkció)
„Olyan bulis csaj kerüljön a döntőbe, akinek a személyi száma kettessel kezdődik” (Geszti)
 



20.24. Csordás Ákos kezdte az estét az Induljon a banzájjal, utána hajókürtöt imitált, amit Lilu egy pingvin hangjának vélt. Danics Dóra jött, Szikora szerint sikerült a dalt danicsolnia, Alföldinek meg a tűzijáték tetszett. „Alföldi Róbert nem szokott buliba járni, azért olyan szomorú” – kommentálta mentortársa szótlanságát Geszti.
 



20.35. Istenes Bence incselkedett, pajkoskodott egy sort Liluval, majd a mézédes traccs után jött a ByTheWay kisfilmje. Szikora trénerezte a fiatalokat egy Beatles-feliratú baseballsapkában, kocogtak, lépcsőn szaladgáltak, labdáztak. LGT-számmal érkeztek a fiúk, tabáni hangulat az RTL-stúdióban!

20.40. Az Embertelen dalt nagyon dicsérték a zsűritagok, lazaságot és energiát láttak. „Sikerült úgy befűteni a lokomotívot, hogy majdnem felrobbant a terem” – lelkesedett mentoruk (fiataloknak: a Loksira, az LGT-re utalva), Geszti pedig testnevelésből felmentést adott volna a srácoknak.
 



20.48. Szabó Ádám nyolc vadítóan vonagló, nem túl sok ruhába bújt nővel lépett fel, a Personal Jesust hozta, a Depeche Mode-tól. Tekintve, mekkora tábora van az együttesnek itthon, sok voksra számíthat, de a köztudottan mélyen katolikus Szikorának mintha nem tetszett volna, hogy egy vallási témájú dalra erotikus előadást hoznak össze, pórázra kötött, földön kúszó nőkkel.
 



20.55. Sokat kellett rá várni, de… Európa Kiadó az X-Faktorban! Persze Krasznai Tündére osztották a Popzene című opuszt, de őt is kell dicsérni, mert bevállalta, és jól is állt neki. „Egyszerűen zseni vagy!” – lelkesedett Tóth Gabi, Alföldinek a „pofátlan szabadság” imponált. Van kockázat a dalválasztásban, mert a nyolcvanas évek alteros arcai jellemzően nem néznek ilyen műsorokat, vagy nem szavaznak, több voksot lehet bezsebelni egy Bonanza Banzai-dallal vagy Depeche Mode-dal.

20.13. Felejthető produkcióval jött Csordás. „Problematikus intonációs dolgok voltak ez elején” – jelezte Alföldi, de Geszti szerint is meghökkentően bizonytalan volt, tehát nem csak mi hallottuk itt-ott hamisnak. Jellemző, hogy a zsűri nem is akarta tovább ekézni a fiút, inkább Tóth Gabi kinézetét dicsérgették a többiek.

21.19. Csordás második nótája egy közepes karaokebárban elment volna, utána Danics jött egy Cserháti-dallal, megható lassúval, leénekelte a színpadról az előző fellépőt. „Most először sikerült igazán átélni a dalt, mert az X-Faktorban mindig annyira izgul és fél az ember” – kommentálta a lány a pozitív kritikákat.

21.21. A Voulez-vous coucher avec moi? megy épp, a ByTheWay nyomja, a tinilányok biztosan tapadnak a képernyőre.
 



21.25. Tóth Gabi megint kacarászott egy sort, szokása szerint elég idegesítően. „Jó volt, de kicsit unatkoztam” – kuncogott a mentornő, Alföldi szerint pedig az áll jól a ByTheWaynak, ha rendesen felöltöztetik a tagokat. Szikora roppant objektíven, kívülről próbálta nézni őket (nem sikerült neki), úgy látta, hogy csúcs volt, „tiszta Amerika.”

21.42. Krasznai második dala Madonnától volt az Express Yourself, fekete kalapban, nyakkendőben adta elő, erősebb volt az Európa Kiadó, de nem találtunk benne sok hibát. „Bele tudsz bújni az agyamba. Ez Madonnának is tetszene, ha látta volna. De lehet, hogy látta!” – lelkesedett Szikora. Ebben egy picit kételkedünk.

21. 49. A Magna Cum Laude slágere, a Pálinka Dal következett, Szabó Ádám javított valamelyest, harmonikával lépett fel (a rövid memóriájúaknak: így menetelt pár éve a Csillag születikben). Alföldi szerint lagzihangulat volt, várta a töltött káposztát, Szikora pedig neheztelt, mert kanbulit látott a színpadon, várta volna a táncosnőket. Megtudtuk, hogy hangszerét Szabó Mónikának hívja.

21. 54. A show-t záró szokásos értékelés során Szikora a Hungáriától a Micsoda bulit dúdolgatta nagy vidáman, Alföldi végtelen tiszteletről beszélt, és kedvenc szavát, a munkát emlegette, amit a múlt adásban is bedobott vagy tízszer. A színpadon Zséda, mint vendégfellépő.
 



22.03. „Nézzük újra a fellépéseket, nehogy aztán valamit másnap kellemetlen meglepetés érjen” – jelentette be Lilu a végén, amire Istenes kontrázott: „Te is ébredtél két idegen közt?” A nyomasztó, drámai lassúktól megszabadított, az ígéretnek megfelelően sok bulis dalt hozó műsor ilyesfajta incselkedéssel ért tehát véget. Mindenkinek jó éjszakát kívánunk, ha pedig valaki nem tud aludni, akkor éjfél körül kapcsoljon a TV2-re, ott megy A sebhelyesarcú (Brian De Palma rendezte, Oliver Stone írta, Al Pacino meg zseniális benne).