21.00. Már megy a Magyarország Szépe verseny, a Miss World Hungary az M1-en. A Mystery Gang kétszázszor énekelte el a Megőrülök érted című dal refrénjét, ezt nem lehet büntetlenül tenni jobb helyeken. Egy rockabilly volt, két perc helyett négyben.

21.15. Vastag Csaba is letudta a második fellépést, a lányok közben kettesével esnek ki. Ami kellemetlen lehet nekik, hogy nemhogy bőgni nem lehet, de még vigyorogni is kell.

21.20. Király Viktor is fellépett, azaz nem orrolt meg a közmédia nagyon a Király-klánra azért, mert a menedzser apuka igen keményen támadta Rúzsa Magdit, A Dal című műsor zsűritagját, amikor lányát, Lindát nem magasztalta hosszan.
 


21.35. Kállay-Saunders András hamisan kezdte  tavalyi versenydalát, de legalább nem playbackelt. "Tudja meg a nagyvilág, c'mon!" - dalolászta.

21.44. Hien is a színpadon, lassan itt a komplett Megasztár és X-Faktor. Vietnami lánytól ilyen szépen még nem hallottuk „A csitári hegyek alatt” című népdalt, és nem csak azért, mert nem szerepel a saigoni rádiós toplistán.
 



21.46. Megint kiesett két lány, kifelé mosolyognak, belül zokognak. Aki nyer, Londonban képviseli Magyarországot. Harsányi Levente felkonferálja Radics Gigit – csak ismételni tudjuk magunkat, itt toporog az össze megasztáros.

21.53. Elvileg este tíztől az M1-en a Volt egyszer egy Amerika című film jön, Robert De Niróval, de megesszük a kalapunkat, illetve koronánkat, ha ez a szépségverseny véget ér addig. Pláne így, hogy a felkészítő táborban felvett, többhetes jeleneteket mutogatják felvételről.

21.55. Estélyiben jönnek a lányok, Kállay-Saunders megint dalol, a szokásos szenvedéllyel és fájdalommal hangjában. Favoritunk a 14-es lány, a 7-es pedig nem más, mint Radics Gigi eltitkolt unokatestvére.

22.03. Már megint Király Viktor nótázik, a háttérben hivatalnok külsejű táncosok mozognak fém aktatáskákkal, fejükön fém bilivel, ami indokolatlannak tűnik. Olyan fehér a színpad, annyi a fény, hogy napszemüvegben lenne adekvát nézni a show-t. Este tíz elmúlt, még hömpölyög a műsor, nem kell megenni a koronát.

22.07. Nacsa Olivér a színpadon, úgy vigyorog, mint akit csiklandoznak. Kulcsár Edina lett a közönségdíjas. Szőke nincs is a legjobbak közt, csak egy szőkésbarna nő, a sok fekete és barna lány közt.

22.15. A londoni Miss World versenyre Kulcsár Edina utazik, ő lett Magyarország Szépe, azaz a zsűri ugyanazt a lányt hozta ki győztesnek, mint a közönség. Konfettik ezrei hullnak a stúdióban, villognak a fények, egy néző egy papír fecnit kiszed a szeméből, és megkóstolja, miközben a tőle jobbra ülő vígan fotózza mobiljával. Ennyi volt a hazai szépségverseny idén, a TV2 helyett ezúttal az M1-en. Aki még bírja, maradjon a De Niro-filmre, amely már most 15 perces csúszásban van, közszolgálatilag.  
 


Bónusznak pedig itt pár kép a nyertes lány Facebook-oldaláról. Egy biztos: selfie-ben erős.