Szulák Andreát is kiszemelte az MTVA, hogy ő vigye tovább az új névvel folytatódó női talkshow-t, amit D. Tóth Kriszta elhagyott. Szulák csinált már ilyet, éveken át volt a TV2-n saját műsora: emlékezhetünk, ez volt az, amelyben a vendéggel együtt rendre szidta a csúnya bulvárt, hogy milyen szemét, hogy vájkál az engem magánéletében, majd váratlanul megkérdezte: „és hogyan dolgoztad fel édesanyád elvesztését?”

Szulák különben elvileg a Story4-gyel áll szerződésben, a SuperTv2-n is lesz sokat tavasszal, mivel indul A Nagy Duett című zenés show-ban is. Azaz, ha valóan igaz a Blikk infója, akkor lesz dolga a művésznőnek tavasszal bőven, egy talkshow viszont nem csak annyiból áll, hogy bemegy délután az ember, és eldumálgat – illik rá készülni is.

További esélyesként emlegetik Borbás Marcsit, akinek amúgy is van műsora a közmédián, illetve Jakupcsek Gabriellát, aki a Szeretlek Magyarország című vetélkedőben nyomja hetente. Nem szándékunk megsérteni őket, de ha a közmédia komolyan gondolja, hogy fiatalítani szeretne, akkor nem az előbbi három képernyős a legjobb választás. Sok tévéző-netező szerint amúgy is unalmas, hogy ugyanaz az ötven ember pörög a magyar csatornákon: miért nem vállal be az M1 egy fiatal, még ismeretlen, de beszélni tudó, érdeklődő nőt egy új show élén? Nem termel ki a sok médiaszak vagy az élet évtizedenként egy-két alkalmas személyt erre? Kockázatos, de ha nem jön be, négy tavaszi adás után még mindig ott a három hónapos nyári leállás, rá lehet készülni egy újabb őszi körre – ha meg bejön, akkor az MTV legalább részben kiléphetne az öreges szerepből, amit az állandó ismétlésekkel, archív anyagok újabb és újabb felhasználásával kivívott magának.

A teljes lakosságnál közel 9, az ötven alatti felnőtteknél azonban csak 5 százalék körül volt múlt héten az M1, ami azt jelenti, hogy jóval több az idős nézője, mint a fiatal, 18-49 közti.