Süss fel nap! címmel nagyszabású társadalmi felelősségvállalási programot indít a TV2. A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a gyermeknélkülözés problémájára, és bemutassa, valamint támogassa a gyermekközösségek javát szolgáló, magánszemélyekhez köthető önkéntes kezdeményezéseket.

A Süss fel nap! programba pályázattal lehet jelentkezni. Pályázni nem csak az önkéntes segítő tud, de ajánlás, sőt direkt megkeresés révén is be lehet jutni a programba. A jelentkezéssel kapcsolatban minden információ megtalálható a program oldalán (www.tv2.hu/sussfelnap), de országszerte, a Libri könyvesboltokban is kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők. A beérkező pályázatok közül a program kuratóriuma 10 kezdeményezést választ ki, amelyeket a TV2 bemutat.

A kiválasztott 10 pályázat egy-egy népszerű TV2-s műsorvezető közreműködésével kerül bemutatásra. Az összes bemutatkozó anyag adásba kerülését követően a TV2 Facebook oldalán a nézők szavazással fejezhetik ki szimpátiájukat egy adott kezdeményezés mellett. A bemutatás után a program kuratóriuma rangsorol, amely a nézői szimpátiaszavazáson kialakított sorrenddel kerül összesítésre.
 



Az első három helyezett 1 millió forintos anyagi támogatásban részesül, a legtöbb szavazatot elérő pályázó egy évig a program nagykövete lesz. Az anyagi támogatások mellett számos különdíjat, többek között a Libri és a TV2 dolgozóinak különdíját is kiosztják.

A programhoz kapcsolódóan a TV2 iskolások részvételével flashmob mozgalmat szervez, melynek keretén belül különböző gyerekközösségek, iskolák előadják és feltölthetik a netre a Süss fel nap! program dalát, amelyet a Süss fel nap! program 2013-as nagykövete, a Megasztár 2005-ös nyertese, Caramel szerez. A legnépszerűbb produkciót előadó csapat fellép majd Caramel december 7-i, Arénában tartandó koncertjén, ahol az énekessel együtt adják elő Süss fel nap! dalt.