Elindult a Zsaruk a TV2-n, látszólag A gyanú árnyékában, a Családi titkok-féle vonalat viszi tovább, azaz dokureality: valóságnak látszó, de előre megírt történet eljátszása amatőr szereplőkkel. Az első rész alapján elmondható, hogy sikerült összeszedni viszonylag karakteres fickókat, a kamera is a műfajnak megfelelően mozog, és a korábbiaknál mintha kevesebb lett volna a rettentően kellemetlen, megjátszott álmélkodás, döbbenet, kesergés. Lehet, hogy a stáb kezd belejönni, és a castingot végzők is éberebbek voltak, mint korábban, amikor olyanokat is beválogattak, akiknek nem volt egy természetes mozdulatuk?

A sztori alkalmas volt nyitásra (partidrog, sztriptíztáncosnő, éjszakai bár volt benne, bár túl sok csavar nem), a vőlegény testévre remekül hozna egy idegbeteget egy elmegyógyintézetben forgatott pszichodrámában, a zsaruk pedig viszonylag hihetőek.

A már említett szériák mellett ott volt még a Segítség, bajban vagyok, illetve a Magánnyomozók című sorozat, amelyek ebben a műfajban mozogtak: ezek korábbi darabjai egészen szép nézettséggel mentek, így nem volt különösebben meglepő, hogy előjött egy csatorna egy ötödik szériával. Ezek zöme holland vagy német forgatókönyveken alapul, a sztorik java meg van írva, csak le kell fordítani, improvizálni, a hazai viszonyokra adaptálni pedig a helyszínen is lehet. A műfaj viszonylag olcsó, a legtöbbször három-négyfős stáb dolgozik a felvételeken. A kezdeti nézettség azonban halovány, csak 10,8 százalékkal ment 18-49-ben, ennek a dupláját csinálta az Éjjel-nappal Budapest. Alább pedig a beígért kemény arcok: