Az előző héten Csobot Adél hol derűsen mosolyogva, hol vigyorogva adott elő egy hidegháborús korszakról szóló dalt, Keresztes Ildikó összekapott Malek Miklóssal és Geszti Péterrel, ingerülten ordibált velük, Zámbó junior pedig valamivel jobban teljesített, mint a James Bond-tematikájú esten, ennek ellenére akinek van füle, hallhatta, hogy nem tehetsége miatt került a show-ba: ha faköböző vagy tetőfedő lett volna az apja, akkor a mentorházig sem jutott volna el.



Az ötödik élő show-t a hatalmas fülbevalókkal, piros ruhában érkezett Ördög Nóra kezdte, felkonferálván a második szezonban látott Muri Enikőt, mint az est meghívott vendégszereplőjét. Szabó Dávid volt az első fellépő, kisfilmjében borzasztó frizurával elmondta, hogy büszke magára azért, amit eddig elért. Keresztes szerint a magas hangoknál elvékonyodott a hangja, de a tánca tetszett, Feró pedig közölte, hogy elmúlt a depressziója és küld is egy sms-t Geszti mentoráltjára. Alexander Rybak 2009-es, eurovíziós dalát adta elő táncosokkal, ezzel a norvég meg is nyerte a dalversenyt – Szabó pedig a mentorokat.



A másik az ifjabb Zámbó volt, aki elmesélte, hogy kellett, hogy kihisztizze magát ahhoz, hogy élete legjobb előadásával rukkoljon elő. A szexi kis rucikban vonagló táncosnők sem tudták azonban elterelni a tévézők figyelmét arról, hogy mennyire nem jó hangszínnel, hamisan kezdett. Bon Jovitól énekelte a Keep The Faith című dalt, a közepében volt erő, de a vége bizonytalan lett. Feró szerint tele volt energiával, odavágott, de nem neki való ez a nóta – magyarázta. Malek az igyekezetet és az energiát dicsérte, de úgy vélte, sokat kell dolgoznia még, hogy megállja a helyét az X-Faktorban. Keresztes, mint mentora, persze dicsérte Jimmy fiát, aki elégedett lehet magával, mert a zsűritagok nem túl meggyőzően, kis sóhajtások közepette arról rebegtek valamit, hogy jó úton jár.



Csobot Adél kisfilmjében helyes volt, de az egy-kétperces anyag elmehetett volna S Budget-reklámnak is, annyira közelről tolták a tévéző arcába a tejes dobozt. Farmerban, szimpla fehér felsőben lépett fel a megosztó személyiségnek számító erdélyi lány, a The Bangles Eternal flame című dalával – még hasonlított is kicsit a nyolcvanas évek női bandájának kis barna énekesnőjére. Az abszolút vállalható produkció szép tapsot kapott, majd Geszti elmélkedett arról, mennyire szeretnivaló egyéniség, de voltak félrecsúszások. „Szívesen lebegtem veled, tetszett, amit csinálsz” – tette hozzá. Feró szerint a piros lufik múlt héten kipukkantak, de a heti előadást meggyőzőbbnek találta, Malek pedig a tiniszerelmet látta megjeleníteni a színpadon. „Nem féltem, bíztam abban, hogy jól fog sikerülni. Szálltam, sodródtam, repültem, de a csintalan kislány is megmaradt bennem” – lelkendezett Adél. Ördög Nóra a muffinok iránt érdeklődött, majd amikor kiderült, hogy elfogytak, „a francba!”-beszólással reagált.

Stone jött egy régi, magyar rockos szerzeménnyel, Malek a magas energiaszintet emelte ki, Keresztes szerint pedig fontos, hogy előkerül néha egy régi magyar rockdal. Antal Timi előadása után az egyetlen női mentor „csinált szenvedélyről” beszélt, de alapvetően dicsérte a lányt, Feró szerint volt benne érzés és energia. Geszti a harmóniát hiányolta, úgy vélte, hogy nem volt benne egység, és azt kérte mentortársától, hogy adjon neki legközelebb kedves dalt, hiszen a személyiségéhez az illik. Malek nem fukarkodott a nagy szavakkal, ő egyenesen szupersztárt látott a színpadon.

A szavazatai számát rendre színpadi gesztusokkal, hatásvadász kis trükkökkel (szerelmes vallomások élő adásban, stb.) emelő Fehér Zoltán jött, giccses kisfilmjében újra elvette feleségét, ettől biztos sok néző sóhajtozott könnyes szemmel – majd visszatérve a valóságba, rápillantott a kisgatyában, pörköltszaftos atlétában heverésző, gyűrött Nemzeti Sportot böngésző pocakos férjére. Zoltán vállalható műsorral lépett fel, Feró sztáralkatról lelkendezett, Keresztes majdnem elájult, tetszett neki, hogy a srác magyarul énekelt. Malek nem hitte el, hogy a szíve benne van ebben, itt ki is alakult egy kis vita végre – mert eddig rendkívül tapintatosan és elnézően elemeztek a mentorok. „Megérkeztél a zenébe, gratulálok” – summázta Geszti. „Ahogy mentor apám mondta, ez a dal arról szól, hogy szeressük egymást” – magyarázta az énekes, bokáig állva a nyálban.

Oláh Gergőt nagy favoritnak tartják (de a gaz nézők ugye nem csak hangi adottságok alapján szavaznak), ő volt soron. Keresztes a magabiztosságát emelte ki, és elégedetten dőlt hátra, mert tudta, hogy ha ő énekel, akkor nem hibázik, nincs miért izgulni. Feró szerint remek volt, Geszti pedig azt nem értette, miért kapirgált egy gereblyével a fiú falun, ahelyett, hogy előbb megmutatta volna magát (azért, mert nem volt munkája). A nagyon mélyről jött fiú jócskán kapott dicséretet, ennyi jó szót más egy év alatt nem kap.

A dekoratív csajokból álló Like fellépése előtt kiderült, hogy Feró titokban sylist lett, mert olyan szövegekkel jött, mint „a ruha meg a haj elősegíti, hogy megtörténjen a varázslat.” Egy rettentő langyos, középszerű, középtempójú dalt kaptak szegények, ami csak a vége felé lendült be egy picit, ennek ellenére Feró állva tapsolta őket. A Gringó Sztár főnöke jól érezte magát, Malek szerint kicsit döcögősen indult, de a végére jó lett, Keresztes pedig gratulált, ráadásul kiemelte, hogy milyen nehéz dolguk van, hiszen hárman vannak.

Este negyed tízkor Muri Enikő került képernyőre saját számával, ez felvételről ment, az ilyen extra fellépéseket általában 1-2 órával az élő show előtt veszik fel (akár többször is), nehogy hiba csússzon bele.

Még nem végeztünk, a poszt később frissül.