A legtöbb fogyasztót nem érdekli

„A digitális kalózkodás itthon sokak szerint nem számít lopásnak, és csak az érintetteket foglalkoztatja, senki mást” – kezdte a Dr. Nagy László, a ProArttól. Nemzetközi szinten nagy figyelem kíséri a szerzői jogokat, a nyugati országon egészen másképp állnak ehhez a kérdéshez, ott a szellemi tulajdon egy nagyon védett termék – magyarázta. A filmek illegális letöltése miatt az USA jobban figyel Magyarországra, 2008-ban például felkerültünk egy amerikai feketelistára, 2009-ben valahogy levettek róla.

A torrentezés már megjelent a magyar Btk.-ban, de nem a user üldözése a cél, inkább az, hogy megfogják az ezt kialakító rendszer elkövetőit. Akkor lesz bűncselekmény egy letöltésből-megosztásból, ha 100 ezer forintot meghaladja a vagyoni kár. Egy ideje a NAV nyomoz minden ilyen esetben, amúgy korábban ez a rendőrség feladata volt.

2009-ben volt egy nagy fogás itthon

Tipikus online jogsértésből öt különfélét különböztetett meg Nagy László, köztük az FTP szerverre tett tartalmak és a webrádiók is jelen vannak. Az USA-ban „Release Group” a neve annak a csoportnak, amely elsőként lopja el a filmet, „p2P dowloader” van a piramis alján. „Gyorsabban kerül el a lopott tartalom a felhasználóhoz, mint amire én ismertetem ezt a piramist” – tette hozzá derültséget keltve az előadó.

Nagy László szerint a hatóságok itthon értek el sikereket, 2009 áprilisában egy nagy értékű eszközparkot foglaltak le, és kiderült, hogy az onnan származó bevétel hová megy: a fegyverkereskedelemre és a drogterjesztésre. „Akkoriban még nagyobb bevétel volt az illegális szerverek működtetéséből” – kommentálta.