A Comic-Conon a meghívottak között volt a két showrunner, David Benioff és Dan Weiss; George R. R. Martin is tiszteletét tette, a színészek közül pedig Maisie Williams, Sophie Turner, Natalie Dormer, Gwendoline Christie, Rose Leslie, Kit Harington, Rory McCann, Nikolaj Coster-Waldau, John Bradley és Pedro Pascal ültek az asztalnál. A panel legjobban várt eseménye természetesen az új szereplők bemutatása volt, de ezen kívül is akadt még jó néhány érdekes, vagy vicces momentum a bő egy óra során:

1. A színészek egy része azzal dobta fel a belépőjét, hogy a panelbeszélgetés során is végig szerepben maradt: Rory McCann (A Véreb) például a fülét fogva, és bicegve érkezett meg, míg Pedro Pascal (Oberyn) a fejét szorítva, és a szemeit dörzsölve toppant be, természetesen a közönség legnagyobb üdvrivalgása közepette.

2. Ismét előkerült az egyik legnépszerűbb beszédtéma a rajongók között, nevezetesen, hogy kik is valójában Havas Jon szülei valójában. A készítők elmesélték a történetet, miszerint amikor először ültek le tárgyalni sok évvel ezelőtt Geroge R. R. Martinnal arról, hogy képernyőre vinnék a regényeket, a mester azzal akarta letesztelni Benioff és Weiss tudását a sagaval kapcsolatban, hogy megkérdezte tőlük, szerintük ki is valójában Havas anyja. A két showrunneren nem fogott ki a kérdés, és helyesen válaszoltak. Dan Weiss előzékenyen a közönségnek is elárulta, ki a szóban forgó hölgy: "Mrs. Havas."

3. Natalie Dormer (Margaery) és Sophie Turner (Sansa) most már kardot szeretnének ragadni a sorozatban. "Végre valahára szeretnék én is megölni valakit!" - méltatlankodott Sophie Turner, majd hozzátette, hogy valószínűleg jó úton van efelé, hiszen a karaktere személyisége sötét fordulatott vett, amely egyszerre volt fantasztikus, és felemelő érzés. Natalie hozzátette, hogy mivel odavan a kardokért, a forgatás alatt végig irigykedett azokra, akik vívhatnak vele, bár belátta azt is, hogy Margaerynek másféle fegyverek is vannak a tarsolyában, hogy elérje célját.
 


4. Sokan kritizálták Stannis karakterét, mely kissé súlytalan ahhoz képest, hogy mennyi jogalapja lenne a Vastrónra. Benioffék azonban mindenkit megnyugtattak: a folytatásban sokkal többet kapunk majd belőle. "Stannis magával ragadó figura, és azt tervezzük, hogy mind a színészből mind pedig a szerepből kihozzuk a maximumot az 5. évadban."
 


5. Pedro Pascal elárulta, hogy addig fogja érzelmileg zsarolni a Benioff-Weiss párost, amíg legalább egy álomjelenetben nem térhet vissza a képernyőre. "A legjobb gárda, és a legprofibb szakemberek, akikkel valaha is dolgoztam. Minden kétséget kizáróan ez volt életem eddigi legjobb karaktere. Még ha töredékére is szűkülne a szerepem, akkor is elvállalnám a következő évadot. Azt hiszem, addig a pontig fogom traktálni őket a depressziómmal, amíg azt nem mondják, majd, hogy oké, Ellariának lesz egy álomjelenete, amiben visszatérhetek" -nevetett Oberyn megformálója.

6. Sophie Turner szerint Sansában és Tyrionban megvan a potenciál, hogy egyszer nagyobb befolyású pár legyenenek a sorozaban, mint a "Brangelina" duó a valóságban. "Tyrion volt a másik felem. Épp akkor, amikor kezdett kibontakozni közöttünk egy bizalomra épülő kapcsolat, a Trónok harca szokásaihoz híven elválasztottak minket. Ha azonban egyszer újra összejönnénk, megállíthatatlanok volnánk."

7. Maisie Williams (Arya) egyik kérdésre adott válasza meglehetősen titokzatosra sikeredett. Amikor valaki a közönségből megkérdezte tőle, milyen érzés egy folyton felvett személyiségekkel élő lányt alakítania, szűkszavúan azt felelte: "Senki vagyok!" A rövidke mondatnak a következő évad távlatában lesz nagy jelentősége Arya történetszálában. Az apró kikacsintást díjazta a közönség.

8. Egy Aryának öltözött kislány azzal a kérdéssel fordult a szereplőkhöz, hogy a sárkányokat vagy inkább a rémfarkasokat választanák. Egyöntetű válasz nem született: John Bradley azt felelte, hogy Sam Jonnal való barátsága miatt nyilvánvalóan a rémfarkasra esne a választása, Rose Leslie és Gwendoline Christie viszont a sárkányok mellett döntöttek. A Starkok - Kit Harington, Maisie Williams és Sophie Turner - magától értetődő módon a házuk címerállatára voksoltak, csak úgy, mint Natalie Dormer. Rory McCann válasz helyett a mikrofonba tutult, míg Pedro Pascal egyszerűen rávágta, hogy neki kígyó kellene. Meglepő módon Nikolaj Coster-Waldau is a rémfarkast választotta, de hozzátette, hogy "...mert azokat könnyebb kinyírni."
 


9. "A sorozat a sorozat, a könyv pedig a könyv" - válaszolta George R. R. Martin a sokadik olyan kérdésre, amely azt a témát feszegette, hogy érdemes-e az olvasóknak a sorozatot nézni, ha már vannak benne olyan részek is, amelyek még a könyvekben sem szerepeltek. "Arra bátorítok mindenkit, hogy nézze a szériát és olvassa a könyveket is, hiszen olvasni csodálatos élmény." Az író ezután az egyik kedvenc analógiáját vette elő, amellyel erre a kérdésre felelni szokott: "Hány gyermeke volt Scarlett O'Harának az Elfújta a szélből? A könyvben három, a filmben viszont csak egy. Akkor mi az igazság? Hát, leginkább az, hogy egy sem, hiszen sosem létezett, nem egy valódi, hús-vér ember. Ez a helyzet a Trónok harcával is. A könyv a könyv, a sorozat pedig a sorozat."

10. Martin elárulta, hogy bár ő nem írt ilyet a történetben, de Brienne és A Véreb csatája nagyon tetszett neki, és nem sajnálja, hogy ilyen pillanatok bekerülnek a sorozatba. Ami igazán zavarja, az az, hogy rengeteg minden kimarad a szériából, mivel alig 10 óra áll a rendelkezésükre, ezért már szinte a kezdetek óta azét kardoskodik, hogy 13 epizódos legyen a Trónok harca, ám ezt valószínűleg sosem sikerül majd kivitelezni.

Forrás: hbo.hu